További stábtagok

A Nemzetek Karácsonya rendezvény egy kivételes összefogásnak köszönhető, amely a pécsi keresztény közösségből indult ki. 13 gyülekezet fogott össze Pécs városával, neves zenészekkel és énekesekkel együtt azért, hogy egy igazán nemes célt támogassanak, és adományt gyűjtsenek a Pécsi Gyermekklinika számára.

 A 13 gyülekezet közös munkáját a Pécsi Pásztorkör fogja össze melyet a gyülekezetek lelkipásztorai alapítottak annak érdekében, hogy együttes erővel munkálkodjanak a város jólétén, képviseljék a keresztény értékrendet, továbbá segítsenek a rászorulókon.

A Pásztorkör összefogása egy erős egységet alakított ki, mely rendkívül látványos eredményeket hozott. Immáron számos sikeres rendezvény dicséri ennek az országos szinten egyedülálló szerveződésnek a munkáját.

Golgota Keresztény Gyülekezet
Igazság Háza Gyülekezet
Komlói Pünkösdi Gyülekezet
Krisztus Szeretete Egyház
Magyar Apostoli Egyház Kikötő Gyülekezete
Magyar Pünkösdi Egyház Reménység Gyülekezete
Magyar Pünkösdi Egyház Sion Pécsi Gyülekezete
Pécsi Baptista Gyülekezet
Pécsi Metodista Gyülekezet
Pécsi Omega Gyülekezet
Pécs-Somogyi Baptista Gyülekezet
Szeretetvár Baptista Gyülekezet
Széles Sátor Agapé Gyülekezet

Jegyvásárlás előtt

Ha még nem tetted, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az eseményhez kapcsolódó minden új információról, esetleges változásokról első kézből értesülhess!

A Feliratkozás gomb megnyomása után továbbléptetünk a Jegymester oldalára.

Már feliratkoztam

Ha már előző alkalommal feliratkoztál, akkor itt egyenesen tovább léphetsz a jegyvásárlása. Kérünk, amennyiben még nem iratkoztál fel, mindenképpen tedd meg.